Az ősök sírjai

  • Az ősök sírjai

    Sok mindent köszönhetek Gy. Szabó Bélának, számomra rendkívül fontosnak bizonyult tanításai mellett azt is, hogy perspektívatudományi és ábrázoló mértani hiányosságaim pótlására, néhány soros levéllel kistafírungozva, Debreczeni Lászlóhoz elküldött. Debreczeni igyekezett is átadni a tudományát, rajtam múlt, hogy mennyit voltam képes abból befogadni. Beszélgetéseink során a perspektíván kívül sok minden egyéb is előjött, többek között a műemlékvédelem akkoriban, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején éppen aktuális kérdései is.

    Ez utóbbiaknál tarthattunk, amikor nagy tudású, kedves öreg mesterem a Herepei János-féle Házsongárd-feltérképezés „kartonjairól" kezdett beszélni. Az akkor még végleg elveszettnek hitt Herepei-feljegyzések szakszerűségét és fontosságát ecsetelte, hogy aztán eljussunk a tervhez: újra fel kell tárni mindent, amit lehet, ami még létezik, mégpedig úgy, hogy az elkészített fejlapokra pontos válaszokat kell adni az egyes síremlékek állagáról, állapotáról, anyagáról, méretéről, feliratáról, feljegyezve egyszersmind mindazt, amit a megjelölt sírban nyugvóról és munkásságáról tudunk, de esetenként azt is, hogy a síremléket ki és mikor készítette. Persze, minden egyes síremlékről fotót kellett készítenem, ha a helyzet megkívánta, több szögből is.

    Debreczeni négy-öt alkalommal jött el velem a temetőbe, példát adni kitartásból és tudományos pontosságból, aztán a továbbiakban már csak beszámolóimat és az elkészített „fejlapokat" és fényképeket vette számba. Pontosan emlékszem, nem a fotóim miatt zárt a szívébe, kritizálta is azokat becsületesen, hogy miért nem művészibbek, hogy a dokumentációs célok szolgálatán túlmenően, annak a fotónak nem árt megkomponáltnak lennie, aztán végül belátta, hogy ez nekem jobban nem megy, és a dolgot általában kézlegyintéssel egybekötött sóhajjal intézte: - Dokumentumnak jó lesz...

    Gyűlt az anyag, több mint háromszáz síremlék, a legfontosabbak dokumentációja volt már összeszedve, amikor drága emlékű mesterem is végképp kiköltözött a Házsongárdba. Az anyagban főképpen a régi, málladozó köveket, a földbe félig-meddig már belesüppedt tumbákat, az akkoriban teljes mértékben reménytelen sorsú kriptákban lapuló emlékeket, mesterség- és mesterjegyeket, a túlságosan szem előtt levő művészi alkotásokat próbáltam meg a jegyzetekbe és a fényképekbe átmenteni. (Nem volt veszélytelen vállalkozás, akkoriban éber szemek és fülek sokasága figyelte mindazokat, akik a magyar múlt bármilyen típusú konzerválásán próbáltak munkálkodni.)

    Soha nem gondoltam volna, hogy azokból a többnyire titkon rögzített adatlapokból egyszer még dokumentum értékű anyag lesz, pedig az azóta eltelt mintegy huszonöt év mindenképpen azzá nemesítette. Debreczeni halála után engem főképpen az anyag publikálása foglalkoztatott, de a sorozatos nem lehetek által kiváltott csalódást B. Nagy Margit bölcs intése - tessék megtanulni az íróasztalfióknak dolgozni! - akkor alig oldotta.

    Merni sem gondoltunk akkor arra, Debreczeni László és B. Nagy Margit sem, hogy elérkezik majd egyszer az a nap is, amikor a pusztuló síremlékeket nemcsak papíron lehet majd megmenteni, hanem restaurálással, helyreállítással, gondozással is. Pedig aztán ez is el érkezett, csakhogy akkorra a hatalmas munkát már senki nem akarta vagy tudta felvállalni. Senki - Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet kivételével, aki csaknem tíz éve fáradozik azon, hogy a Házsongárd még megmenthető síremlékeit, tumbáit, kriptáit megmentse a jövőnek. Munkája hatalmas fizikai és anyagi erőfeszítést igényel, és azt mindazoknak, akiknek fontos a múltunknak ez a kis, ám nagyon is fontos része, mindenképpen támogatnunk kell.

    Az Erzsébet asszony által igazgatott Házsongárd Alapítvány nemes céljainak megvalósítása érdekében augusztus 23-án 13 órakor - a stockholmi Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesülettel együtt - nagyszabású jótékonysági képzőművészeti kiállítást rendez Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termében. Az alapítvány felkérte a világon élő magyar művészeket, hogy egy-egy munkával járuljanak hozzá e kiállítás sikeréhez, amelynek teljes bevétele a Házsongárd Alapítvány munkáját támogatná.

    A támogató művészek mellett, Kolozsvár és Erdély Házsogárd- és művészetpártoló közönsége is jelentős segítséget nyújthat az említett sikerhez. A felajánlott művészi alkotások megvásárlásával két célt szolgálhatnak egyidejűleg: a magyar művészetet támogathatják, s a Házsongárd emlékeinek megmentését tehetik lehetővé. Emellett természetesen szép alkotással örvendeztethetik meg saját magukat, s nem utolsó sorban: levehetnek egy keveset az egész munkát irányító Tőkés Erzsébet vállára nehezedő teherből. E munkának gyümölcse már különösebb odafigyelés nélkül is látható a Házsongárdban. Elég a legnagyobbjaink sírját, vagy pedig az iktári Bethlenek felújított kriptáját (hogy a többi kriptáról most ne is szóljunk), esetleg ez utóbbinak sírkertjébe mentett tumbákat megnézni.

     

    Nem feledhetjük az intést: az ősök sírjai avatják az országot hazává (Anatole France). Ránk nézve is érvényes.

    SZERZŐ: TIBORI SZABÓ ZOLTÁN

×

Log in