Megáldották dr. Hirschler József felújított síremlékét

 A Marianum egykori diákjai és a Piarista Öregdiákok Baráti Körének tagjai együtt rótták le kegyeletüket (ROHONYID. IVÁN)

Napjainkban XVI. Benedek pápa a kultúra evangelizációját hirdeti, dr. Hirschler József egykori pápai prelátus és főesperes pedig pontosan ezt cselekedte – hangzott el tegnap délelőtt a Házsongárdi temetőben, a kiváló főpap felújított síremlékének felszentelésén. A meghitt, bensőséges szertartást a kolozsvári főesperesség nevében Takó István egyetemi lelkész végezte (Kovács Sándor főesperes szavait tolmácsolva), Fodor György piarista confrater segédletével. Az őszvégi napsütésben a síremlék körül gyülekeztek a néhai főesperes által alapított Marianum egykori diákjai és a Piarista Öregdiákok Baráti Körének tagjai, hogy együtt róják le kegyeletüket és tiszteletüket Hirschler József életműve előtt. „Havonta mintegy 3 millió, óránként pedig 4 ezer ember hal meg” – mondta Takó István egyetemi lelkész, leszögezve: minden óra és perc Isten ajándéka, Hirschler József pedig ennek tudatában volt, egész élete ezt példázza. A rendelkezésre álló kevés anyagi eszközzel szolgálatának ideje alatt több jelentős megvalósítást vitt véghez, csaknem a semmiből teremtett új intézményeket, köztük 1907-ben az Auguszteumot, amelynek vezetését a Temesvárról érkező Miasszonyunk Iskolanővérekre bízta, majd 1911-ben a Marianum Római Katolikus Leánynevelő Intézetet. Utóbbi volt diákjai évek óta gondozzák és virággal díszítik az immár felújított síremléket, (amely Hempel Dezső és László sírkőfaragók munkáját dicséri) a Házsongárd Alapítvány közreműködésével. Takó István egyetemi lelkész hozzátette: Hirschler József életművéből példát meríthet az utókor abban az időben, amikor a tudomány egyre inkább devalválódik az emberek megítélésében. Ugyanakkor vele együtt lehet vallani: két hathatós fegyverünk van a lehetetlenség leküzdésére, az imádság erejébe vetett rendületlen bizalom és a szorgalmas munka. SZERZŐ: S. B. Á.

© 2015 Hazsongárd Alapítvány, Minden jog fenntartva.