A Szabadság július 1-jei száma tudósított arról, hogy az előző nap délutánján „Ft. Ruppert József generális asszisztens Ft. Kovács Sándor kanonok, főesperes plébánossal közösen, Fodor György piarista confrater, provinciai megbízott segédletével megáldotta a megújult sírkertet, meghintve szentelt vízzel az obeliszket és a nyolc síremléket, amelyekben 19 kegyes tanító rendi paptanár nyugszik".
A meghitt, bensőséges ünnepség elmúlt, de immár mindenki számára megcsodálhatóan ott maradt a megújult piarista sírkert, mely külsőségeiben méltó földi nyugvóhelye lett a halálukban is megbecsült pap-tanároknak. Külön elismerés és hála illeti meg a saját belső meggyőződésből, személyes kegyeletből kezdeményező szerepet vállaló és a minden felmerült akadályt elhárító Fodor György piarista confratert, provinciai megbízottat. Ne feledkezzünk el megemlíteni a sírkőfaragók magas szakmai tudásról árulkodó gondos munkáját sem, akik nélkül nem gyönyörködhetnénk a megvalósult esztétikai összhatásban.
Egészségügyi okok miatt a piarista templom kriptájába a 19. század végétől már nem engedélyezték a temetkezéseket, attól kezdve a városi köztemetőben, a Házsongárdban választottak ki az elhunyt rendtagok sírba tételére alkalmas helyet. A sírkertbe első alkalommal 1896-ban temettek, amikor - korabeli szóhasználat szerint - a „Kegyes, Ájtatos vagy Jámbor oskolák szerzetének" egyik tagját, Zachar János főgimnáziumi tanárt helyezték végső nyugalomra. Kezdetben a halottak emlékére kereszteket állítottak, a 20. század elején merült fel egy síremlék elhelyezésének gondolata.
A szerencsésen megmaradt, nemcsak kora, hanem adatai miatt is becses, 1845-től vezetett kolozsvári háztörténet és egyházlátogatási jegyzőkönyv (Historia Domus Claudiopolitanae. et Acta Visitationis Canonicae ab anno 1845.) örökítette meg a korabeli történéseket. 1909. augusztus 4-én kelt az akkori házfőnök, Kozár Ferenc levele, amelyben egy sírkő felállítását kérte. Éppen kifogytak a pénzből, mert a - nem tudni milyen módon és okból - megrongált sírhely helyreállítására 500 koronát költött a rendház. A rendtartomány vezetősége helyet adott a kérelemnek és 1300 koronát ki is utalt a megjelölt cél megvalósítására. A feladat teljes kivitelezését - az obeliszk kimunkálását, a betűk kivésését - Nagy János sírkőfaragó vállalta el. A legnagyobb munkát a megfelelő alap elkészítése jelentette. Miután a sírkert a hegy fordulópontján fekszik, így nagy nyomásnak van kitéve. Ezért három méter mély betonalapot kellett készíteni, hogy az elképzelt síremléket biztonságosan, a dőlés veszélye nélkül elhelyezhessék. Csak ezek után kerülhetett sor az obeliszk felállítására. A fekete színű oszlopszerű emlékkő anyaga szienit (syenit), amely a szaklexikon meghatározása szerint „gránitos kőzet, kristályosan szemcsés elegye ortoklász és oligoklász földpátnak amfibollal, amikhez némelykor csillám (biotit) is csatlakozik, ritkábban kvarc. Abban különbözik a gránittól, hogy míg ebben csillám és kvarc lényeges elegyrészek, a szienitben a csillámot az amfibol helyettesíti, a kvarc pedig hiányzik vagy csakis mint nem lényeges elegyrész szerepel". Az emlékoszlop 1909-es megvalósulását követően a rendi címer alatt olvashatóakká váltak az elhalálozási sorrend szerint rendre bevésett pap-tanárok nevei.
A Házsongárdi temető sírjainak, sírjeleinek, sírkertjeinek, kriptáinak megmentésére szolgáló erőfeszítések nem öncélú vállalkozások. Az ott eltemetettek valamikor mind részesei voltak Kolozsvár társadalmának, a maguk helyén és a maguk szintjén továbbfolytatói, megtartói, vagy továbbfejlesztői elődeik munkájának, a helyi, vagy magasabb fokozatú közösségért folytatott erőfeszítéseknek. Az egykoron éltekhez fűződő rokoni vagy közösségi kapcsolatok máig ható erővel bírnak, identitástudat-erősítő szerepük felbecsülhetetlenül fontos. Egy rendi közösség, a piaristák erejének, a megalapításuktól eltelt évszázadok során meg nem haladott fontosságuknak, a mai - és remélhetőleg jövőbeni - erdélyi mikro- és makrotársadalomban játszott szerepük kiemelésének, felmutatásának - szimbolikus, - a kegyelet, a tisztelet és a nagyrabecsülés jeleivel kifejezett megnyilvánulása a frissen megújult és megáldott piarista sírkert.
2008. július 03. Szabadság 
SZERZŐ: SAS PÉTER
