Felszabadult a temető előtere

  • Felszabadult a temető előtere

    A Házsongárdi temetőbe belépő gyászoló vagy turista első pillantása bizonyára a múlt századforduló egymást követő három református püspökének az obeliszkjeire esik, majd balra Sigmond Elek (1810-1877) klasszicizáló mauzóleuma tűnik fel angyallal díszített szarkofágjával. Ez a mauzóleum az 1990-es években az összeomlás szélén állt, pléhfedele teljesen elrozsdásodott, kőoszlopai elporladtak, kerítése egyre hiányosabbá vált. Az 1999-ben létrehozott Házsongárd Alapítvány első nagyobb munkája volt e művészi szempontból igényes síremlék helyrehozatala. 2003- 2004-ben sikerült a mauzóleumot befedetni, csatornával ellátni, kőrészeit restaurálni. Csak kőbábos díszkerítése igényel még további munkálatokat.

    2005-ben a város elhatározta az 1897-ben épült halottas kápolna renováltatását. Kétségtelenül ez az állandóan beázó, igen megkopott épület rászorult a javításra. A munkálatok idejére is kellett ravatalozót biztosítani, úgyhogy a temető előterébe, pont az éppen restaurált Sigmond-mauzóleum elé egy fémvázas üveg-hullámlemez építményt emeltek ravatalozónak és szerszámraktárnak. A 2005 tavaszán összeszerelt építmény pár hónapig megfelelt a célnak, innen temettek mindenkit. A nyári hőségben ugyancsak próbára tették a gyászolókat. Ősz végére elkészült a renoválás, újra a kápolnából rendezték a temetéseket, de a ravatalozó szín ottmaradt. Hónapok elteltével az a hír járta, hogy a Kismezői temetőbe fogják áthelyezni, mert ott is jól fog majd a temetésekkor. Aztán semmi sem történt. Illetve a Házsongárd Alapítvány tisztségviselői meg-megszólították a városvezetőket, kérték, hogy takarítsák el onnan ezt a fölösleges és egyáltalán nem esztétikus építményt, szabadítsák fel a rálátást a Sigmond-mauzóleumra. Évekig nem volt foganatja a kérésnek, kilincselésnek.

    Három kerek év elteltével 2008. május 27-28-án csoda történt: néhány munkás fémvágó eszközökkel szétszedte a fölöslegessé vált ravatalozó színt. Újra láthatóvá vált a Sigmond-mauzóleum. Alapítványunk örömmel nyugtázza, hogy a városvezetés végre hajlott a jó szóra.

     

    SZERZŐ: Gaal György, a Házsongárd Alapítvány üv. Elnöke

     

    Szabadság. 2008. jún. 4.

×

Log in