Sajtó

(1. old.)

Több hónapos munka után tizenkilenc, a kolozsvári Házsongárdi hôsök temetôjében nyugvó ismeretlen honvédet sikerült azonosítania Pataky József tordai városi tanácsosnak, a Tordai Honvéd Hagyományôrzô Bizottság elnökének. A második világháborúban hôsi halált halt honvédeket 1944. szeptemberében temették el a Házsongárdi hôsök temetôjébe. Többségük az 1944. szeptember 13. és október 8. között zajló tordai csatában szerzett sebeikbe haltak bele. Sebesülésük után a kolozsvári katonai kórházba szállították ôket, életüket azonban már nem sikerült megmenteni. Pataky József kérdésünkre elmondta: a következô lépés az lenne, hogy az ismertté vált neveket feltüntessék az általa jelzett sírkeresztekre.

(Részletek a 8. oldalon)

Újabb honvédeket azonosítottak

(8. old.)

Pataky József a Szabadságnak elmondta: idén májusban a sírhelyek, illetve az elesett katonák nevének pontos megjelölésével elkészítette a Házsongárdi hôsök temetôjében nyugvó hôsi halált halt ismert és ismeretlen honvédek sírjainak részletes helyszínrajzát. Eszerint a temetôben 252 hôsi halott nyugszik, akik közül egy orosz katona, név szerint Puskarov alezredes, orosz hadifogoly. A 251 honvéd közül eddig 202 neve volt ismert, 49-é pedig ismeretlen. A hivatalos halotti bizonyítványok alapján Pataky József a 49 ismeretlen honvéd közül újabb 19-et azonosított.

Ezek a következôk: Antal Ferenc (születési év, hely: 1922. I. 20.; rendfokozat: honvéd; anyja neve: Mikola Teréz; halál oka: bombatámadás; meghalt: 1944. IX. 17.; sírhely/sorszám: I/4), Bakosi Imre (1920. III. 18, Budapest, tizedes, Sloczó Erzsébet, haslövés, 1944. IX. 22., I/6), Biró András (1923. X. 4., Kolozsvár, honvéd, Nagy Sarolta, haslövés, 1944. IX. 17., I/7), Czmorik István (1923..., Miskolc, tartalékos honvéd, Mikula Julianna, láblövés-légnyomás, 1944. IX. 22., I/8), Csáka József, 1904. II. 2., Bihardios, honvéd, Hajdu Júlia, nyaklövés, 1944. IX. 24., I/9), Deák Ferenc (1921. VIII. 22., Nyíregyháza, honvéd, Mándoki Márta, légitámadás, 1944. IX. 16., I/10), Évald József (1920. V. ..., Bajcina, honvéd, Kukics Mária, tüdôlövés, 1944. IX. 23., I/11), Földesi Márton (1917. III. 9., Báránd, tartalékos honvéd, Biró Zsuzsanna, haslövés, 1944. IX. 23., I/12), Füleki Mihály (1918. X. 17., Francsika, tartalékos honvéd, Markitics Erzsébet, gerinclövés, 1944. IX.23., I/13), Gunulár Alajos (1922..., Szécsénykút, honvéd, Kolmann Mária, aknarobbanás, 1944. IX. 22., I/14), Jengyik János (1913. IX. 13., Lehota, honvéd, Jengyik Júlia, fej- és mellövés, 1944. IX. 16., II/24), Jókai Kurucz László (1917. III. 6., Budapest, honvéd, Balla Franciska, haslövés, 1944. IX. 19., II/28), Kovács István (1922. I. 11., Körösfô, honvéd, Kovács Ana, bombasérülés, 1944. IX. 23., III/32), Lengyel János (1918. V. 25., Budapest, tizedes, Szabó Katalin, hadmûvelet közben, 1944. IX. 23., IV/54), Molnár Ferenc (1915. II. 20., Székesfehérvár, honvéd, Horvátha Katalin, fej és mellövés, 1944. IX. 24., V/63), Rózsa József (1905. VII. 6., Vásárosnamény, honvéd, Rózsa Mária, haslövés, 1944. IX. 20., V/67), Seherbah Mihály (1915. VI. 9., Enyiche, honvéd, Zájá Zána, lágyéklövés, 1944. IX. 22., VI/72), Szivánka György (1904. VII. 22., Ecska, honvéd, Rostár Anna, has-lábsérülés, 1944. IX. 24., VI/74), Szofinecs János (..., Palosremete, honvéd, Ilha Anna ágyéklövés, 1944. IX. 18., VI/75)

A Házsongárdi temetô gondnoksága által kibocsátott, az eltemetett honvédek nevét és rendfokozatát tartalmazó hivatalos román nyelvû névjegyzéket a helyszínen talált valós adatokkal összevetve Pataky József azt is megállapította, hogy azon két ismert honvéd neve ismeretlenként szerepel. Az általa készített helyszínrajzon a szóban forgó személyek, a néhai Farkas János törzsôrmester és Burka László zászlós a X. sor 134-es, illetve a 135. számú sírjában nyugszanak.

A Tordai Honvéd Hagyományôrzô Bizottság 2000. szeptember 5-én alakult. A bizottság céljai között szerepel a második világháborúban elesett honvédek jelzett vagy jeltelen sírjainak felkutatása, a tordai honvéd temetô sírkertté való alakítása, az ismert sírok gondozása Torda és Aranyos-vidék körzetében. A bizottság rendszeres kapcsolatot tart fenn a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetével és a Budapesti Hagyományôrzô Bizottsággal. Érdeklôdni a következô címen lehet: Pataky József, Torda, 3350, Romana utca, 31 b., Kolozs megye (Turda, 3350, Str. Romana, Nr. 31 b., Jud. Cluj, Romania). Tel: 0040-64-316827; fax: 0040-64-315997.

Papp Annamária

Szabadság

2001. november 20.
(XIII. évfolyam, 271. szám)

(5. old.)

Hétfõn délben a Házsongárdi temetõben falavatták a helyreállított síremléket. Tonk István, a Misztótfalusi Kis Miklós Nyomda igazgatója és az Erdélyi Református Egyházkerület fõgondnoka a sajtónak elmondta: a felújítás 200 000 Ft-ba került és két hónapig tartott.

A megemlékezõ ünnepség a sírkertben kezdõdött. Bustya Dezsõ egyházkerületi fõjegyzõ igét hirdetett, majd Nagy Lajos, a Misztótfalusi Kis Miklós Nyomdaipari Szakközépiskola képviselõje és dr. Horváth Csaba igazgató, a Magyar Nyomdászok Szakmai Szövetségének küldötte méltatta a nagy elõd munkásságát, majd koszorút helyeztek el a síron.

A rendezvényen bemutatták a Házsongárdi temetõ frissen megjelent térképét. Jancsó Miklós elõadta Kányádi Sándor Kõkoporsó címû versét, majd az ünneplés a Farkas utcai református templomban folytatódott. Az ünnepi istentisztelet után B. Molnár Tünde orgonamûvész játszott, majd Sipos Gábor történész röviden bemutatta Misztótfalusi életét. Az ünnepi rendezvény záróakkordjaként Jancsó Miklós szavalatát és B. Molnár Tünde orgonajátékát hallgathatta a közönség.

A rendezvényen többek között jelen volt Elekes Botond, a Magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának fõosztályvezetõje és Kemény János, a Magyar Nyomdászok Szövetségének fõtitkára.

Gáspár Miklós

Szabadság

1999. november 9.
(XI. évfolyam, 262. szám)

(6. old.)

Száz évvel ezelôtt az unitárius fôtanács ülésén Ferencz József püspök úgy találta, hogy az egyház világítótoronyait oltja ki rendre a halál. Június 24-én Brassai Sámuelt, július 22-én Jakab Eleket érte utol a végzet. Brassai nemcsak egyháza, hanem egész Kolozsvár leghíresebb embere volt, mindenki ismerte, méltóan meggyászolták, eltemették. Jakab Elekrôl akkor már csak az idôsebbek és a tollforgatók tudták, hogy kicsoda, hogy neve örökre összeforrt Kolozsvárral. Mert Jakab Elek Kolozsvár történetírója. Ô írta a város elsô, s mindmáig egyetlen átfogó, tudományos, dokumentumokon alapuló történetét.

Jakab Elek székely nemes családból Szentgericén született 1820-ban. A kolozsvári Unitárius Kollégiumban Brassainak is tanítványa volt. A Református Kollégiumban jogi tanfolyamot végzett, majd a nagyszebeni Kincstárnál helyezkedett el. Az 1840-es években kezdett cikkeket írni, a reformmozgalom lelkes híve lett. Aztán végigharcolta az 1848-49-es forradalmat, az alkapitányságig vitte. Büntetésbôl szülôfalujába internálták. Innen kezdett figyelemkeltô cikkeket küldözgetni Kolozsvárra. Mikó Imre gróf 1854-ben felfogadja titkárául, s bevonja történészi kutatómunkájába, a kolozsvári mûvelôdési élet mozgalmaiba. Mikó mellett szerencsés házassága határozza meg Jakab Elek további útját. Feleségül veszi a fôkormányszéki levéltár igazgatójának, Mike Sándornak Róza nevû lányát. 1861-ben ô is a levéltárban kap lajstromozói állást. Apósa bevezeti nemcsak a levéltári munkába, de kéziratos adatgyûjtéseit is rendelkezésére bocsátja.

Mike halála után, 1867-ben Jakab lesz a levéltár igazgatója. Csakhogy a kiegyezést követô unió megszünteti a Fôkormányszék intézményét, s a parlament törvényt fogad el az Országos Levéltár felállításáról. Ennek székhelyére, a fôvárosba kell felköltöztetni a közel kétmilliós kolozsvári anyagot. Jakab Elek mintaszerûen szervezi meg az 1876-ban sorra kerülô átszállítást, budapesti berendezkedést. Ettôl fogva azonban állása is oda köti. Búcsút kell mondania a Szamos-parti „Athénnak", ahol élete legboldogabb két évtizedét töltötte. Bár szakmai érdemeit elismerik, Pesten nem tud megbarátkozni a környezettel, állandó anyagi gondokkal küzd.

Jakab Elek vezérelve volt a „Nulla dies sine linea" — egyetlen napot se töltsön munka nélkül. Reggeltôl estig kutatott és írt. Rengeteg kisebb-nagyobb cikket, tanulmányt közölt napilapokban és rangos folyóiratokban. Több mint húsz kötete jelent meg. Valamennyi Erdély múltjára vonatkozik. Jórészük pedig Kolozsvár és az unitáriusok történetére. Ô írta meg elôször Dávid Ferenc és számos unitárius püspök életrajzát. Fô mûve azonban a Kolozsvár története . Megírására Simon Elek késôbbi polgármester kezdeményezésére, 1863-ban a városi tanács hirdetett pályázatot. 1868-ra készült el Jakab Elek az ôs-, ó- és középkort bemutató 640 lapos I. kötettel. Elnyerte a pályadíjat, s a mûvet ki is adták 1870-ben. Az 1848-as forradalomig terjedô idôszakot átölelô következô két kötetet 1886-ra fejezi be, s 1888-ra kerülnek ki a sajtó alól. Ezek terjedelme 832, illetve 1024 lap. A több bíráló által is monumentálisnak nevezett 2496 lapos várostörténethez két kötet (752 1.) okmánytár és két füzet „világosító rajz" társul. Akkoriban egyetlen magyar városnak sem volt ehhez fogható történeti szintézise. Jakab még a város földrajzát, geológiáját, flóráját és faunáját is külön fejezetekben ismertette. Az I. kötet megjelenését az akadémiai levelezô, a II-III. kötetét a rendes tagsággal ismerték el.

Kolozsvár történetíróját budapesti lakásáról a Kerepesi temetôbe temették. Gál Miklós fôvárosi unitárius lelkész végezte a szertartást, megjelent a belügyminiszter, az államtitkár, az akadémiát Szily Kálmán fôtitkár, az Erdélyi Múzeum-Egyesületet Esterházy Kálmán elnök képviselte. A kolozsvári unitáriusok nevében Kovács János és Gál Kelemen tanárok vettek részt a temetésen, az elôbbi beszédet is mondott.

A végtisztességet megadták, de mindenki érezte, hogy Jakab Elek hamvainak Kolozsvárt a helye. A Jakab kezdeményezésére még 1874-ben létrehozott „Székelyek története" pályadíj alap 1900. november 8-án határozta el az exhumáltatást és méltó síremlék felállítását. Kovács Jánost bízták meg a végrehajtással. Ô december 23-án érkezik vissza az új koporsóba helyezett hamvakkal. Aznap délelôtt, a rokonság részvételével, Ferencz József püspök, Kovács János, Gál Kelemen jelenlétében Péterfi Dénes helyi lelkész imája mellett a város adományozta házsongárdi díszsírhelyre, apósa sírjának szomszédságába helyezik ismét nyugalomra — immár szeretett városában — Jakabot.

A következô évben elkészül a fekete márvány emlékoszlop is, mely máig jelöli a nyughelyet. Az oszlop ünnepélyes felavatását 1901. szeptember 21-re tûzik ki. Nem akármilyen nap ez az unitárius egyház történetében. Elôtte kerül sor az adománytevô Berde Mózsa monumentális szarkofágjának a leleplezésére, másnap nyitják meg az Unitárius Kollégium éppen befejezett új épületét. Míg a Berde-sírnál csak az egyház tisztelgett, a Jakab Elek-oszlophoz kivonulnak a város elöljárói, a tudományosság képviselôi is. Kozma Ferenc unitárius felügyelô gondnok jellemzi Jakab Elek pályáját, rövid beszédek kíséretében koszorúz a város, az egyház, az akadémia, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Országos Levéltár, az Unitárius Kollégium kórusa énekel. Az akadémiát képviselô Szádeczky Lajos történészprofesszor szavaiból idézünk: „A székely, ha kivándorol, örök álmot aludni haza vágyik, idegen földben nem nyughatik. Jakab Elek is elérte ez utolsó vágyát: holtteste második sírjában, immár bérces hazája földjében pihen".

Gaal György

1997. július 22.
(IX. évfolyam, 166. szám)