"A mi temetôink..."
(3. old.)
"A mi temetôink nem bús bánatos, halotti-házak, a mi temetôink, nem halálra emlékeztetôk, nem néznek az élôkre gödrös halotti szemmel. A mi temetôink nem hirdetnek elmúlást, de életet, örökkévalót" - vallja Kós Károly abban az idôben, "amikor körülöttünk furcsán-hirtelen megfordult a világ, és mi alul maradtunk. Amikor az élô magyar hang erôsen meghalkult, és sokan és sokat jártuk a temetôket, hogy a régen elporladtakat idézzük, és beszélgessünk az örökké-némákkal. Amikor befogtuk a fülünket, hogy ne halljuk az új beszédet, amikor behunytuk a szemünket, hogy ne lássa meg az új világ a benne égô könnyeket, amikor szorosan bezártuk a szájunkat, nehogy megtudja valaki is, hogy a lelkünk ott belül halálos-keservesen sír..."
S habár a mi temetôink nem bús-bánatos, halotti házak, azért a lelkünk ott belül halálos-keservesen sír. Sír, mert ölbetett kézzel kell néznünk, hogy tûnnek el nemzeti identitásunk jelei. Nemrég döbbenetes volt látni a dr. Kuun Géza lerombolt síremlékét. De nem csak ez a sír esett a garázda kezek áldozatául. Ugyanígy esett áldozatul a Mikó-kripta nyugati falán levô érctábla is, amely egy palotahölgynek állított (örök)emléket. De a Berde Mózsa-síremlék sem kerüli el a biztos rombolást. A láncnak már esnek ki a szemei, és kelnek útra. A torockószentgyörgyi gróf Thorotzkai Miklós sírköve sem kerülte el a sorsát. A ledöntött fekete márvány sírkövet a természet rejti a vandál sírgyalázók elôl mindaddig, amíg valakinek megtetszik, és át nem faragják.
Ami pedig a sétányokat illeti: azt hinné az ember, hogy a pataréti szemétlerakat beköltözött a temetôbe. Nem tudom, mi az oka, talán, hogy le volt zárva a Deák Ferenc utca, de 4 (négy) kiskocsi ralizott a "b" fôúton, hogy élvezet volt nézni.
Valamikor régen, a három püspök: Nagy Péter (1819-1884), Szász Domokos (1838-1899) és Bartók György (1845-1907) sírja elôtt egy magyarázattal szolgáló térkép is hirdette a nagyok nyughelyét. Most már csak a kôfaragók reklámjaiban gyönyörködhetik a kíváncsi látogató.
A sok negatív dolog mellett nem lehet nem észrevenni a Házsongárd Alapítvány munkáját. Olyan tumbát tettek rendbe, amelyrôl csak hozzávetôlegesen lehetett tudni, hogy vajon hol is lehet, de konkrét adatokat senki sem tudott. Sajnos a nyugati sarka megrongálódott, de az írás nagyon jó állapotban van. Eltérve az ôsi tumbafeliratoktól, itt békésen megfér a férjet és a feleséget megilletô szöveg. A déli oldal szövege a következô:
"E földön míg éltem addig voltam tímár
Világból kimulván földé lettem immár
Tímár Ketskeméti Dániel párjával
Jézussát itt várja Almási Katával
Készítsed hát magad kedves éltem párja
Meghidegült testem tested ide várja
Ezerhétszázkilencvenhatban meghaltam."
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Az utolsó sorra már a szomszéd sírkeret van ráöntve. Az északi oldal már nehezebben betüzhetô ki, mivel megrongálódott.
"Elérkeztem hozzád íme kedves...
Kifutottam pályám elnyertem már...
Túlfelôl kinézte... s... vizsgálta kövünket
Ottan megtalálta felmetztzve nevünket
Ez follyó esztendô eltelt... elszakaszta
Lelkem is Jézussát jobb részül választá
Mert az hetven négyenn fellyül nem mehete
S világtól ekkoronn megválni kellete
Kisded Ketskeméti Josef kis unokánk
Ez szomorú sírben rejtetett mihozzánk
Éltének... midôn futna hajnalába
Véletlenül juta az halál torkába."
Idén májusban másoltam le a fentiekben közölt tumbaszöveget. A dr. Kuun Géza sírjáról készült fényképet az 1970-es években készítettem.
Máthé János