Házsongárd A Magyar Örökség-díj átadásakor elhangzott laudáció
(2. old.)
A Házsongárd Európa egyik legrégibb temetôje; neve, fogalma immár a kultúrtáj része, darabja, egy kultúra jól ismert, tisztelettel övezett tartományát jelenti. Különben: lejtôs hegyoldal Kolozsvár felett, s ki tudja, volt-e köze holmi nyulaskertekhez, avagy csak a német szóban rejlô zsongáshoz, valami egyéb, rejtelmesebb módon. Nem La Téne, nem Neander-völgy, se hallstatti lelôhely - hanem még "élô" temetô, hivatalosan is négy évszázados folytonossággal mûködô siralomvölgy és panteon egyben.
A Házsongárd ma összefüggô ritkás szálerdô, a lombok koronája mindenütt összeér felette; ám a XIX. század közepén, egy acélmetszet bizonysága szerint, valahonnan a Bölöni Farkas Sándor síremléke tájáról még rá lehetett látni a városra.
Házsongárd legrégibb írott alakját Szabó T. Attila Erdélyi Szótörténeti Tárának IV. kötetében így találjuk: "1573: az Harsongardbely zeolek Myveltetesereis eo k. legjen gongiok Ne pwztullianak ely".
Ki ne ismerné Áprily Lajos híres versét, amely Apáczai Csere Jánosnak állít emléket, s így kezdôdik: "A tavasz jött a parttalan idôben / s megállt a Házsongárdi temetôben / Én tört kövön és porladó kereszten /Aletta van der Maet nevét kerestem..." Tört köveken és porladó kereszteken mi is a magyar és egyetemes mûvelôdéstörténet nagy alakjainak neveit keressük, emléküket idézzük. A kolozsvári hegyoldal évszázados temetkezôhelye a Házsongárd, mint minden ôsi temetô, nemcsak az elmúlás színhelye, hanem a kultúra gyûjtôhelye, több mint négy évszázad történelemkönyve is. Itt van a sírja vagy némely esetben már csak az emlékoszlopa többek között Szenczi Molnár Albertnek, Apáczai Csere Jánosnak, Tótfalusi Kis Miklósnak, Jósika Miklósnak, Kós Károlynak, Dsida Jenônek, Szilágyi Domokosnak is. A természetben és történelemben látszólag az elmúlás uralkodik: pusztulnak a fejfák, a sírkövek, idôvel elporladnak még az emberi csontok is. Csak az élet különféle területein végzett alkotómunka és annak emlékezete örök. A Házsongárd a jeltelen elmúlás dacos cáfolata, szellemi öröksége nem csupán Erdély múltjának sugárzó emlékmûve.
Érdeklôdési köre és alapos mûveltsége révén Gaal György évtizedek óta egyike az erdélyi magyar kultúra, történelmi tudat mentorainak. Elsô volt, aki a háború utáni évtizedekben, az 56 körüli események miatt lebukott, visszaszorított nemzedék után határozottan napirendre tûzette például a Házsongárd kérdéskörét. A Korunk folyóiratbeli közleménye a hatvanas, hetvenes évek fordulóján kialakuló, új lapokkal és nemzetiségi kiadóval erôsödô erdélyi szellemiségben meghatározó értékû volt. Kántor László fényképeivel illusztrált, Budapesten megjelent Házsongárd könyvünk térképrészének is ô a szerzôje, csak neve a kiadó hibájából méltánytalanul rejtve maradt. Azóta a Házsongárdról és más helytörténeti témáról számos könyve, kiadványa, tanulmánya látott napvilágot. Méltán fordul felé is a figyelem, amikor ezeknek az eredményeknek az elismerésérôl lehet szó. Nemkülönben a tettek mezején, a szervezés és újjáépítés terén oly kiemelkedô szerepet vivô Gergelyné Tôkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány értelmi szerzôje és a tudós történész-levéltáros Sipos Gábor felé, akik másokkal együtt a nagy múltú emlékhely jelenében eluralkodó lehetetlen állapotok ellen felléptek.
A nemzetek s a kultúrák is porból lettek. A Házsongárdban még együtt van múltunknak a Teremtô keze ügyébe rendezett pora. Nemegyszer bányászhattunk elô belôle tartásunkhoz mentô megoldásokat. Az életnél is szentebb és súlyosabb megtartó emlékezet bármikor elôkerülhet belôle általad, Uram. Csak megmaradjon. Áldás legyen minden gesztuson.
Lászlóffy Aladár
2004. március 24.
(XVI. évfolyam, 69. szám)