Az unitárius panteon megújítási törekvései

(2. old.)

Amint azt tegnapi lapszámunkban olvashatták, teljes egészében megújult Bölöni Farkas Sándor síremléke a Házsongárdi temetôben. Az anyagi alapot a Nemzeti Panteon Alapítvány (elnök Ráday Mihály) biztosította pályázat útján, amelyet a Házsongárd Alapítvány nevébenGergely Erzsébet nyújtott be. A csütörtöki avató ünnepségendr. Szabó Árpád unitárius püspök köszöntô beszéde után Paskucz Lászlóné Szathmáry Viola építész ismertette a jelenlévôkkel az obeliszk és restaurálásának történetét. Megtudtuk: a neogótikus síremléket Kagelbauer Antal tervezte, a magasbatörô obeliszk tetején a Szathmári Pap Károly által készített mellszobor állt. Paskucz Lászlóné érdekességként megemlítette: ennél a síremléknél ünnepelte elôször március 15-ét Kolozsvár lakossága 1873-ban. Mivel az obeliszk az idôjárás viszontagságai következtében tönkrement, majd a szobor egy vihar alkalmával kettétört, felkérték Venczel Árpád restaurátort, hogy készítsen szakvéleményt a javítás módjáról. Végül 2003-ban a sikeres pályázás után, Nagy Benjámin szobrász-restaurátor vezetésével, elkezdhették a munkát. Közben Ledniczky Tamás szobrászmûvész - akkor még a Mûvészeti Akadémia hallgatója - elkészítette a mellszobrot. Paskucz Lászlóné végül megköszönte mindazok segítségét, akik valamilyen formában részt vettek a felújításban. Ugyanakkor bejelentették: folytatják az unitárius panteon síremlékeinek felújítását, jelenleg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával folyamatban van Brassai Sámuel sírjának restaurálása.

Ezek után Gyerô Dávid elôadó tanácsos felolvasta Kovács Sándor teológiai tanár Bölöni Farkas Sándorról szóló rövid megemlékezését, majd megkoszorúzták az obeliszket. Az ünnepségen jelen volt Szabó Árpád püspök, Rezi Elek fôjegyzô,Máthé Dénes és Kolumbán Gábor fôgondnokok, dr. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke, dr. Kötô József, az Erdélyi Magyar Közmûvelôdési Egyesület elnöke, az RMDSZ ügyvezetô alelnöke, Szép Gyula, az RMDSZ mûvelôdési alelnöke, és mások. Magyarországi vendégek is megtisztelték az avató ünnepséget:Kiss Melitta és Gerle János a Nemzeti Panteon részérôl, dr. Egyed Judit, a Miniszterelnöki Hivatal Egyházügyi kapcsolatokért felelôs államtitkár fôtanácsosa és Sebestyén József az NKÖM képviseletében.

Köllô Katalin

2004. július 10.
(XVI. évfolyam, 159. szám)

Facebook Twitter Google+ Pinterest
×

Log in