Pusztítás, enyészet

(3. oldal)

Erdély-szerte páratlan a Házsongárd, a kolozsvári Pantheon. A temető állapota azonban régóta fájó pontja nem csak a kolozsvári magyaroknak, hanem mindenkinek, akit a kegyeletsértéssel felérő szemét, rombolás, pusztítás zavar, sért. Úgy látszik, Kolozsváron még nem született meg az az önkormányzat - pártpolitikai színezettől függetlenül - amelyik megoldást talált volna az ott uralkodó tarthatatlan helyzet orvoslására.

Megmagyarázhatatlan és érthetetlen a sorozatos viráglopások esete. Pontosabban az, hogy a temető gondozásáért felelős szerveknek hosszú évek óta nem sikerült ezt a jelenséget felszámolni. Sajnos, mára már csak vállrándítással reagálunk minderre. Belefásultunk abba, hogy virágaink pár perc leforgása alatt eltűnnek szeretteink sírjáról, a temető közbiztonságáról pedig jobb nem is beszélni. A hatóságok annyira jutottak csupán, hogy felhívják a gyászoló rokonság figyelmét: öntsék le a virágokat gépolajjal - virágra gépolaj! - mert ha nem, fél órán belül ellopják azokat, és szívtelen, kegyelet nélküli emberek másnap Kolozsvár piacain értékesítik azokat. Az illetékes szakember szerint a virágtolvajok tíz-húsz fős csapatokban, kutyákkal járják a temetőt, és jaj annak, aki nekik ellenszegülni merészel. Abszurdum! Szégyen! Vagy mondhatjuk úgy: sajátos kis világunk sajátos megoldása: nem a lopást számolják fel, hanem a portékát rondítják el. Különös szemlélet.

A sírgyalázásokra, vagy a temető elhanyagoltsága miatt felmerülő gondokat - lásd a nagyobb esőzések alkalmával „eláztatott" sírokat - azonban már nem hagyhatjuk szó nélkül. A pénzzel minden engedélyt beszerző újgazdagok esztelen építkezései miatt sírhantjaink tönkre mennek. Sajnos, a sírgyalázások újra napirenden vannak, „komoly" hagyományuk alakult mára ki. Soha nem tudtam megérteni, kit miért zavar egy halott nyughelye? A hatóságok, úgy látszik, ezekben az esetekben is tehetetlenek. Sem a polgármesteri hivatal, sem a rendőrség, sem a temető őrzésével-védésével megbízott közintézmény nem jutott semmire - jobb esetben egy bocsánatkérő levélre. Mindenki tehetetlen, de vállvonogatásnál többre nem futja. Sem a Közterület-fenntartó Vállalat illetékeseitől, sem a kolozsvári polgármesteri hivataltól. De ha ilyen tehetetlenség vesz minket körül, vajon a mi lelkiismeretünk nyugodt? Csak halkan kérdeném meg: vajon mi, kolozsvári magyarok megtettünk-e mindent a temető helyzetének javításáért? Tőlünk is függ, hogy továbbra is fásultan, elkeseredetten legyintve szemléljük ezt a megengedhetetlen, s gyakran visszafordíthatatlan pusztulást, vagy van bennünk annyi civil kurázsi, és szervezési készség, hogy tegyünk is valamit ellene.

Nagy-Hintós Diana

2006. április 29.
XVIII. évfolyam, 97. szám

Facebook Twitter Google+ Pinterest
×

Log in