Védetté nyilvánították Szabédi sírját

(2. oldal)

Két és fél évvel ezelőtt, amikor megtudták, hogy Szabédi László sírját a Házsongárdi temetőben átadták egy idegennek, mivel nem volt megváltva idejében, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) erkölcsi felelősséget vállalt ebben az ügyben, és megkezdték az utánajárást a sírhely visszaszerzésére - tudtuk meg Dáné Tibor Kálmántól, az EMKE ügyvezető elnökétől. Megfogalmaztak egy átiratot a polgármesteri hivatalnak, amelyben jelezték, hogy olyan személyiség fekszik a sírban, aki miatt védetté lehetne, kellene nyilvánítani a helyet. Az átiratra semmilyen válasz nem érkezett. Időközben Kötő József, az EMKE elnöke is megkezdte az utánajárást az ügyben, személyesen kereste meg a polgármestert, valamint Boros János alpolgármestert, de felkeresték a temető igazgatóságát is. Elkészítettek egy részletesebb dokumentációt, amelyben kiegészítették az adatokat, és ezt is leadták a városházánál. Erre sem érkezett válasz.

Végül most szeptemberben a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal alárendeltségében működő Temető Közfenntartási Iroda elküldte az egyesületnek a 67.141/442/06.09.2006 számú határozatát, amelyben közlik, hogy a Házsongárdi temető 330. számú sírját, amelybe 1959-ben Szabédi Lászlót temették, felvették a jelentős személyiségek védettnek nyilvánított listájára - tájékoztatott Dáné Tibor Kálmán. - A temető működési szabályzatának 12.2 pontja szerint ez azt jelenti, hogy a sírhely átkerül a polgármesteri hivatal fennhatóságába, azt nem lehet újra kiadni másnak, és a gondozásával járó költségeket is átvállalja a hivatal. Az EMKE, a Kolozsvár Társaság és mindazok, akik magukénak tartják, tovább is gondozzák majd a sírt - mondta az elnök.

(i)

2006. szeptember 21.
XVIII. évfolyam, 220. szám

Facebook Twitter Google+ Pinterest
×

Log in