A kőrisfa halála a Házsongárdi temetőben
(12. oldal)
Órákon keresztül jártam két kísérőmmel a nagy sírkertet még régebb, egy langyos és derűs, napsütéses szombat délelőtt. Ez a hely már évtizedek óta rendszeres, sétás emlékezéseinknek ismerős helyszíne. Kísérőimmel együtt meg-megálltunk ismerős és még ismeretlen sírok előtt. Régi és új nevek, sírfeliratok. Egy mókus bukkant fel, szájában egy szalaggal. Valószínű, hogy a szalag egy már elkorhadt koszorúról maradt meg. A mókust szerettük volna lencsevégre kapni, de a fürge kis állat észrevette, hogy követjük, és eltűnt egy magas fa korhadó odújában. Bolyongás közben hallottuk, amint egyfolytában zúgott, berregett a sírkertben egyszerre több motorfűrész is. Szembe jött velünk egy hölgy, és amikor már egészen közel járt, mondta, pusztítják a fákat.
A fák gyökerei tönkreteszik a sírokat. Ez lenne a pusztítás oka. Lehetséges. Olvastam a Szabadság február 21-i számában Máthé János Három haskő a Házsongárdi temetőben című írásában: „Siralomvölgy, amelyet több mint nyolcvan éve rombolnak, s ötven éve valósággal pusztítanak". A gépfűrész keltette zaj irányába gyalogoltunk. Hamarosan kiderült, hogy egy hatalmas fát döntenek ki. Több favágó is serénykedett a fa kidöntésében. Az egyik ember a favágók közül, a fától távolabb, szakértelemmel irányította a kényes műveletet. Megkérdeztem tőle, hogy az óriásfa talán cserfa volt? Azt válaszolta, hogy nem. Óriás kőris. Átmérője van vagy nyolcvan centiméter, magyarázta szakértelemmel.
A sírok közt botorkálva mindhárman eljutottunk egy figyelmet keltő síremlékhez. Ismerős a kőbe vésett név: Dr. Purjesz Zsigmond és lánya Purjesz Olga. A Kincses Kolozsvár 501. oldalán ez áll: Dr. Purjesz Zsigmond (1846-1918) síremléke… Ő a kolozsvári egyetemen a belgyógyászat nagy hírű tanára volt. Az emlékműben eredetileg elhelyezett szobra sajnos már nincs a helyén".
A nevekre jó húsz esztendővel ezelőtt bukkantam, amikor a Vakok Kolozsvári Intézetének történetét kutattam a levéltári dokumentumok között. Innét tudom azt is, hogy Purjesz Olga, nem sokkal az intézet 1900-as megalapítása után, az intézet pontírásos könyveinek számát úgy gyarapította, hogy jótevőként, megtanulta a Braille-féle pontírás technikáját. Ez után sorozatban írta át a szükséges könyveket a vakok által is olvasható pontírásra. Alattunk a völgyben folyt a munka. A már halott kőrist darabolták. Döngött a közelben a teherautó raktere, amint a munkások beledobálták a kőrisfa tetemét. A fényképezőgép megörökítette ezt a furcsa temetést. Az évgyűrűk világítottak a méteres átmérőjű metszet felületén. Csak meg kellett számolni az évgyűrűket, és megtudtuk azt, hogy az óriás mikortól őrködött a Házsongárd halottai fölött. Minden bizonnyal tanúja volt híres emberek temetésének is.
KATONA LAJOS
2007. április 4.
XIX. évfolyam, 79. szám